Az élő cirkusz varázsa - gondolatok a Cirkuszi kavalkád című előadás nyomán

     Ki ne járt volna cirkuszban gyermekkorában? Szinte mindannyiunknak lehetnek ilyen emlékei, függetlenül attól, hol nőttünk föl. Akár a Fővárosi Nagycirkuszba látogattunk el, akár egy vidéki vándorcirkusz előadására, egész biztos, ha lehunyjuk szemünket, ma is eleven él bennünk néhány kép, hiszen minden gyermeket elbűvöl ez a titkokkal teli, varázslatos világ. Emlékszem, mennyire lenyűgöztek a légtornászok, s mennyire féltem, hogy az oroszlán egyszer csak kiugrik a porondról, miközben csodáltam is e hatalmas állatokat. Bizony kisgyerekkorom óta nem jártam cirkuszban, a minap azonban egy kedves ismerősöm szülinapi ajándékaként újra eljutottam egy előadásra.

Igaz, a Fővárosi Nagycirkusz most valahogy jóval kisebbnek tűnt, mint annak idején – pedig nyilvánvalóan csak én nőttem meg. A Cirkuszi kavalkád című előadás azonban minden várakozásomat fölülmúlta. Egyenesen a székbe szögezett két órán keresztül, egyik ámulatból a másikba estem, s egy pillanatig sem volt időm unatkozni, annyira magával ragadott a sodró lendületű műsor.

Éppen ez gondolkoztatott el: vajon felnőttként miért is nem járunk cirkuszba? Valahogy nem tartozik a kulturális szokásaink közé úgy, mint a színház, a mozi, vagy a koncertre járás. Miközben az előbbiekhez hasonló jegyárakért igazán tartalmas, komplex szórakozásban lehet részünk. Már az meglepetés volt számomra, hogy a szebbnél szebb dallamokból álló zenei aláfestést élő zenekar adja, karmesterrel, rézfúvósokkal, énekesekkel. Méghozzá nem is akárhogyan! Önmagában már ez felért egy koncertélménnyel, és akkor hol van még az, amiért mentünk!

Sokan egyszerűen úgy gondolják, hogy a cirkusz gyerekeknek való. Így hát miként jut el a legtöbb felnőtt cirkuszba? Ha gyereke van. Nem meglepő, hogy jelen esetben is nagyrészt kisgyerekes családokkal telt meg a nézőtér. Másfelől ma, amikor a tévé a világon mindent elénk tár, egyre kevesebben szánják rá magukat, hogy személyesen vegyenek részt bármiféle előadáson. Minek, amikor megnézhetjük otthon is a kanapéról?

Számomra két nagy tanulsága volt az estének:

1. a cirkusz egyáltalán nem csak a gyerekek számára nyújthat felejthetetlen élményt;

2. a tévéközvetítés távolról sem képes visszaadni az élő show varázsát.

Hiszen így épp a lényeg vész el! Az a pillanat, amikor az ember önkéntelenül a szája elé kapja a kezét, miközben a másikkal a mellette ülőbe kapaszkodik, s lélegzetvisszafojtva figyeli az artistát, aki biztosítókötél nélkül szalad az egyre sebesebben forgó halálkeréken. A felvételről nézett műsor során kényelmesen hátradőlve figyeljük az eseményeket, hisz tudjuk, úgyis minden sikerülni fog. De hol van ez attól, amikor közvetlen közelről érint meg bennünket a halálveszély izgalma? Amikor átjár minket a másik ember iránt érzett őszinte empátia és aggodalom? Az érzéseink, a csodálattal együtt, otthon valahogy kisebbnek tűnnek. Azon sem drukkolhatunk, mi lesz a leejtett labda sorsa, s nem lélegezhetünk fel örömmel, amikor a leleményes konferanszié ügyesen az egyszerre 7 labdával zsonglőrködő művész kezébe adja, mintha mindez a szám része volna. Nem szoríthatunk, hogy a papagáj véletlenül se a mi fejünkön landoljon, hanem a nézőtér fölött megtett 3 kör után szálljon szépen vissza a helyére… És még hosszan folytathatnám a sort, miért sokkal maradandóbb élmény egy élő show.

Egy biztos: A Cirkuszi kavalkád című előadás engem mindenképpen meggyőzött arról, hogy érdemes cirkuszba járni. A magyar és a világ számos tájáról érkező külföldi fellépők egyaránt mindent megtettek, hogy elvarázsolják a közönséget. A német Maike és Jörg Probst állatos számai során találkozhattunk akrobata páviánokkal, de megelevenedtek a Brémai muzsikusok szereplői is. Ki gondolná, mi mindenre megtanítható egy szamár, egy mangalica, egy kecske vagy épp egy tyúk? Adele és Franco papagájai ugyanakkor kosárlabdáznak, sőt, autót szerelnek, ha kell. Az olasz pár, Alíz és Stefano fókái pedig a labdázás mellett énekléssel is mulattatják a nagyérdeműt. A gyerekek legnagyobb örömére a szünetben fényképezkedni is lehet velük. 

Kétségtelen, hogy az állatok mellett a műsor leglátványosabb elemi az akrobata számok. Szemet gyönyörködtető, amit a magyar Artistaképző növendékei (Troupe Diamond) a gurtnin művelnek, de az is, ahogyan a szintén magyar, frissen végzett fiatalok (Black roses) egykerekűznek. Míg az előbbi produkció inkább lírai, az utóbbi nem kevéssé erotikus, de az biztos, hogy egyik műsorszám sem hagy hidegen senkit, nem csupán a látványos mozdulatok és technikai tudás, de az igen csinos előadók miatt sem. A svájci Noé Robert a cirkuszi show-kból elmaradhatatlan lengő trapézon kápráztat el bennünket, a legnagyobb attrakció azonban kétségkívül Simet László nevéhez fűződik. A világhírű kötéltáncos a Londoni Olimpiai Játékok záróünnepségén 45 méter magasságban sétált végig egy 300 méter hosszú drótkötélen, hogy kezet fogjon egy lángoló bábuval a Pink Floyd Wish you were here című számára. A performansszal egyébként a zenekar legendás lemezborítóját idézték. A fővárosi előadásban látható, fentebb már említett halálkerék-számot szintén mindenfajta biztonsági háló és kötél nélkül adja elő a művész, s egy ponton zsákot is húz a fejére – a végsőkig fokozva ezzel a nézők hideglelését.

 

Mindezeken kívül láthatunk még kenyai és etiópiai artistákat, az utóbbiak szinte bármire képesek a lábukkal, akárcsak a két orosz létra-egyensúlyozó srác. Zsilák Olivér magyar zsonglőr pedig, miután bejárta a világot, és tízévesen már Amerikában lépett fel, végre hazai közönség előtt is bizonyíthatja bámulatos tehetségét. Jól nyissuk ki a szemünk, ha meg akarjuk számolni, hány labdával zsonglőrködik egyszerre! Meg kell említenem még Tóth Olivért is, aki zseniálisan – és igen szórakoztatóan – látta el a konferanszié szerepét, és természetesen a francia bohócot, Francescót, aki a megszokott, kissé bárgyú bohóckodás mellett igazán látványos trükk elemeket is bevetett. Azért, ha nem muszáj, ne üljünk az első sorba!

Látvány, zene, líra és dráma – minden együtt van a cirkusz csodálatos világában, melyet igazán csak élőben élhetünk át. Ha elég bátrak vagyunk, és sutba vetjük a régi beidegződéseket, akkor bizony jegyet veszünk, akárhány évesek vagyunk is – garantáltan életre szóló élményben lesz részünk!

A Cirkuszi kavalkád december 31-ig látható a Fővárosi Nagycirkuszban. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Bővebb info: www.fnc.hu
  
A közzétett képek az Arcus Stúdió felvételei.

Megjelent:
http://gondola.hu/cikkek/83658-Az_elo_cirkusz_varazsa_-_Cirkuszi_kavalkad_.html