Ifj. Johann Strauss (1825-1899, nem
összetévesztendő Richard Straussal!) neve hallatán mi más jutna elsőként
eszünkbe, mint csodálatos keringői? A megunhatatlan Kék Duna keringő, a Mesék a
bécsi erdőből, a Császár-keringő, a Művészélet, a Denevér és még hosszan
sorolhatnánk. Nem véletlen nevezték a bécsi mestert már életében
keringőkirálynak! Azon kevés művészek közé tartozott, kinek zsenialitását a
zeneértők és a nagyközönség egyaránt elismerték. Nem csak Európa hevert a lábai
előtt, de Amerika is. Többek között olyan őrült felkéréseknek tett eleget, mint
P. S. Gilmore-é, aki rávette, hogy Bostonban egy szabadtéri arénában egy több
mint 1000 fős zenekart vezényeljen, mintegy 100 000 főnyi hallgatóság előtt. A
koncert léptéke egy rockbandának is dicséretére válna! Nem csoda, hogy Strauss
fülbemászó, eredeti dallamai a mai napig osztatlan sikert aratnak. Ha
felcsendül valahol egy Strauss-motívum, bizonyára megelevenedik szemünk előtt
egy gyönyörű bálterem előkelő, táncoló forgataga, s a zenén keresztül egy időre
mi is részesei lehetünk e letűnt kor eleganciájának. Ki gondolnál, hogy a
keringő műfaját valójában az egyszerű nép „találta fel”, s ráadásul éppen
azért, mert nem tetszettek neki a merev és prűd udvari táncok. Épp ezért sokáig
tiltották is. Az igazi áttörést csak a XIX. század eleje hozta el, amikor már
egész Európa ¾ ütemre lejtett, s a keringő meghódította az operák színpadát is.
