Vasárnap zár az idei World Press Photo kiállítás

Samuel Aranda fotója

Már csak néhány napig tekinthető meg a 2012-es World Press Photo kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Aki eddig nem tette meg, annak feltétlen ajánlom, hogy látogasson el a tárlatra - tényleg érdemes! Aki szereti a fotókat, és érzékeny a világ történéseire, annak nincs szüksége érvelésre, aki viszont nem rendszeres látogatója az évenként megrendezett sajtófotó kiállításnak, egy egészen új élménnyel gazdagodhat, s egyfajta művészi keretbe foglalva találkozhat a nyers valósággal. Szokták mondani, hogy a World Press Photo kiállítás az egyik „legszélesebb ablak” a világra. S valóban így van: a bíráló bizottság mindig a kiállítást megelőző év eseményeiről készült sajtófotókból válogat, pályázni a világ minden tájáról lehet. Éppen ezért e képek által a valóság egy sokkal szélesebb spektrumára lehet rálátásunk, mint amilyennel a mindennapokban valaha is találkoznánk.

Ki gondolná például, hogy a jegesmedve az életét kockáztatva sziklafalra mászik, hogy pingvinekre vadásszon, mert a globális felmelegedés miatt a jégtáblák - melyekről évezredekig vadászott - rohamosan olvadnak. De az sem szerepel a hazai hírekben, hogy bizonyos országokban a mai napig rendszeresek a gyermekházasságok: így adhatnak férjhez három lánytestvért (a legkisebb hatéves!) három felnőtt férfihez...

Néha elhangzanak olyan vádak, hogy a sajtófotók, és olykor maga a World Press Photo kiállítások is túlságosan szenzációhajhászok, és elsősorban a véres, tragikus eseményekre fókuszálnak. A valóság azonban legtöbbször tényleg minden fantáziát fölülmúl - igaz ez az élet szép és nemes oldalára, de a borzalmakra egyaránt!

A 2011-es évben sajnos nem kellett nagyítóval keresni a drámai eseményeket. Az Arab Tavasz történései mélyen megrendítették a világot, és nem egy kiváló munkatársat gyászol a fotós társadalom, akik az életük árán is megpróbálták dokumentálni az eseményeket. Az idei World Press gerincét is elsősorban az egyiptomi és líbiai háborús események alkotják, ehhez jön még a japán cunami és a dán mészáros, A. B. Breivik által elkövetett tömeggyilkosság. Érdekes azonban, hogy a korábbi években megszokott harsány képek helyett, idén mintha a drámai történések egyfajta visszafogottabb ábrázolása lenne jellemző. Persze most is vannak nyers, naturalista fotók, sokkal több ugyanakkor a már-már lírai kép. Mint amikor az ember már csak suttogva bír beszélni egy borzalomról. Számomra ilyen Samuel Aranda méltán díjnyertes fotója is. A tetőtől talpig fekete csadorba öltözött jemeni nő karjában tartja 18 éves, könnygáztól fuldokló, meztelen felsőtestű fiát egy kőfal előtt. A képet nem véletlen hasonlítják sokan a Pietához. Egyszerű, mégis mélyen kifejező. Látni kell.

A hírek középpontjában álló események mellett azonban a kiállítás nem egy reflektorfényből kieső ország problémáira is rámutat: ilyen pl. az ukrán prostitúció, a moszkvai strelka (amatőr utcai harcosok versenye), Dél-Amerika drogháborúi vagy a Távol-Kelet, köztük Észak-Korea helyzete.

A feszültség oldásaképpen néhány különleges természetfotóval is találkozhatunk, például a világ legnagyobbnak tartott barlangjában készült bámulatos felvételekkel, vagy egy pici, 3-4 cm-es ragadozó tengeri csigával, mely halakkal és még kisebb csigákkal táplálkozik.

A felsoroltakon kívül is számos izgalmas témát vonultat még fel az idei World Press, mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebbet. Egy biztos: az ember nem úgy távozik a kiállításról, mint ahogy betért. Megrázó, elgondolkodtató és felemelő egyszerre. Kiszakít beszűkült mindennapi kis világunkból, ugyanakkor éppen a világ ezer arcát megmutatva rávilágít, mennyivel jobban megbecsülhetnénk azt...

Megjelent: 
http://gondola.hu/cikkek/83023-Vasarnap_zar_az_idei_World_Press_Photo_kiallitas.html